Dr. C. Molnár Emma

Önéletrajz

Születési hely, idő: Budapest, 1946. május 18.
Anyja: Táncz Irén (szövőnő)
Apja: Molnár György (mérnök)
Házastársa: Parádi László (mérnök, 1931- )

Tanulmányai:

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium (1964)
Budapesti Tanítóképző (1968)
ELTE BTK, pszichológia szak – klinikus pszichológus
ELTE BTK, klinikai pszichológia doktori iskola, bölcsész doktori cím

Szakképesítések:

klinikus szakpszichológus (1974)
pszichoterapeuta (1984)
aktív-analízis (1985)
szupervízor (2000)
Certif. Eu. Pszichoterapeuta (2004)

Tudományos fokozat: a pszichológia tudomány kandidátusa (1981)

Munkahelyei, munkakörei:

1968 – 73 Fővárosi Általános Iskola XI. kerület, Érdi út – pedagógus
1973 – 84 Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Központ (későbbi neve: Fővárosi János                         Kórház Mentálhigiénés Osztály) – klinikus pszichológus, tudományos                                       főmunkatárs
1989 – 98 Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati                           Klinika – egyetemi adjunktus(1989-től 1998-ig), egyetemi docens (1998-tól                             2008-ig)
2004 –      A Nő Ezer Arca Humán Oktatási Tanácsadó és Szolgáltató Központ

Oktatói tevékenység:

2005 – Budapesti Corvinus Egyetem, személyiséglélektan
? Zsigmond Király Főiskola
1991 –  Aktív – Analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete, aktív-analitikus módszerspecifikus elméleti szeminárium
? A Nő Ezer Arca Humán Oktatási Tanácsadó és Szolgáltató Központ – Üzleti szervezet- és vezetéspszichológia: karriergondozó-tanácsadó, tehetségmenedzser és karrierépítő coach szakértő képzés

Egyéb szervezeti aktivitás:

1991 – az Aktív-Analitikus Pszichoterapeuták Egyesületének megalapításában való                             részvétel és 2016-ig tanulmányi elnök

Szakmai érdeklődés: 

aktív-analízis, szülészet-nőgyógyászati pszichoszomatika, preanatális pszichológia, tematikus csoportpszichoterápia, a gender pszichológiája

Hobbi: oktatás, tudományos ismeretterjesztő tevékenység (médiaszereplések, előadások), úszás

 

Tudományos munkássága

Dr. C. Molnár Emma tudományos és közéleti tevékenysége 

Könyvei

 

 

Nekrolog

„Az Úr Illésként elviszi mind,                                                                                                         kiket nagyon súlyt és szeret:                                                                                                       Tüzes, gyors szíveket ad nekik,                                                                                                             ezek az tüzes szekerek.”

Egyszer ezt idéztem Adytól Emmának, aki szenvedélyesen szerette a verseket, és mindent, ami művészet (számára a filozófia is az volt), vagyis ami az emberről szól. Kedves Emma, mondanám most is neki, lám, így tett veled is az Úr, mert nagyon sújtott és nagyon szeretett téged is. Úgy szeretném mondani neki, ha még élne, csak egy rövid búcsúzó mondat erejéig élhetne még Dr. C. Molnár Emma, egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, aktív-analitikus kiképző terapeuta, a mi Emmánk, ha 2016 06. 25.-én tragikus hirtelenséggel el nem ragadta volna őt az ő tüzes, gyors szíve.

Váratlanul ment el, és mi itt állunk a döbbenet csendjében, tanácstalanság, viharos érzelmek és indulatok szövedékében. Munkatársak, tanítványok, páciensek, és azok is, akik távol maradtak tőle. De mi, akik közelről ismertük őt, nem a „mit kezdjünk nélküle” tétovaságában őrlődünk most. Sokkal jobban éget a „mit kezdjünk vele” kérdése. Mi jól tudjuk, hogy pszichoterapeutaként a legjobbak közt volt, ezért a legnagyobbak közt van a helye. Voltak azonban, akik nem értették őt, mert egyedi és megismételhetetlen volt, és nem csak lenyűgöző szakmai tudása okán (ez egyik kedvenc szava volt), hanem mert a tüzes szívével élt, tanított és dolgozott. Személyének súlya volt, pillantása metszett és alakított. Emma, az aktív-analitikus terapeuta, nagy tanítója, Stekel nyomán mindezt tudatosan felvállalva tette, mert az iskolaalapítóhoz hasonlóan, ő is olyan pszichoterapeuta volt, akit nem érdekelt a „pszichoterápia, maga”.

Emma gyógyítani, segíteni akart ott és úgy, ahogy a realitás hozta. Az aktív-analitikus hagyomány őrzőjeként és folyamatos tovább fejlesztőjeként, hihetetlen érzékenységével és pontosan kimunkált önreflektivitásával hiteles személyként jelent meg a terápiáiban, és ezáltal tudta –  a kortársi gyakorlatot messze megelőzve – kiaknázni a terápiás kapcsolat korrekciós, gyógyító erejét. A valóság minden perce új találkozást jelentett számára, melyekre ugyan nem húzhatók rá elméletek, de amelyekben mégis felsejlik a rend. Kedvencével, József Attilával együtt szerette és tisztelte ezt a rendet, szerette a gyógyítás igazságát, ami nem más, mint a változtatni tudás gyakorlati igazsága. Emma nem bújt el a terapeutai neutralitás álarca mögé, sőt, büszkén hirdette a segíteni, azaz jobbítani, változtatni akarás szándékát, amely nélkül értelmét veszítené a terapeuta szó fogalma is. Emmát, hatalmas szakmai tudásán felül, elkötelezettsége és igazságszeretete tette képessé arra, hogy az élet valóságával való szembenézésre és megküzdésre készítse nem csak a betegeit, de mindenkit, akivel kapcsolatba került. Az élet szeretetére, feltétlen tiszteletére, és az életet a maga teljességében élni tudásra tanított, ahol az „élni” igét a cselekvésben felelősséget vállalni tudó, ezáltal szabadságot nyerő és örömöt találó embereszmény jelentette számára. Kevesebbel, a „csak valódival” nem érte be, mert szelleme szigorúan következetes volt, ugyanakkor gyermeki örömmel vágott bele a legönkényesebb elmélet-szövésekbe is, mert a szíve szertelen volt. Akik nem ismerték közelebbről, annak feloldhatatlanul ellentmondásosnak tűnhetett, de számomra felejthetetlen nagysága elsősorban abban van, hogy egyedülálló módon képes volt vaslogikája és pajkos intuíciója szintézisére.

Mi most búcsúzunk Emmától. Nem sorolom fel Dr. C. Molnár Emma munkahelyeit, címeit, szakmai sikereit –  hosszú lenne a lista –, ezt majd megteszik az életrajzírók. Emma sem ezt tartotta fontosnak az életében, hanem a kapcsolatait, a találkozásait. Ezek voltak az ő igazi alkotásai, ez az alkotói folyamat volt az ő élete! Soha nem hivalkodóan, ám töretlenül büszke volt arra, hogy Szinetár Ernő tanítványa lehetett, hogy rengeteg gyógyult páciense volt, hogy számos tanítványában él majd tovább valamilyen módon az aktív-analitikus hagyomány, mert igazából Tanító volt ő, mégpedig „nem középiskolás fokon”. Az életével tanított, és hiszem, hogy a halálával is. Lassan, bár nagyon fáj, de fogjuk fel hát utolsó nagy tanítását: mostantól „úgy van velünk, hogy itt hagyott magunkra”. Drága Emma, hálásan köszönjük neked hogy velünk voltál, és köszönjük ezt az utolsó tanításodat is!

                                                                                        Dr. Ormay István                                                                                                             pszichiáter, aktív-analitikus kiképző terapeuta                                                                                                              tanítvány